| |
Védőoltás
Irodánk megalakulása óta foglalkozik
speciális jogterületként orvosi
műhibából eredő kártérítési
igények érvényesítésével.
Első ügyfeleink között láttuk el annak a
fiatalembernek a jogi képviseletét, aki egy - már
a járvány időszakában beadott - influenza elleni
védőoltást követően megvakult, és
részlegesen lebénult a bekövetkezett
agyvelőgyulladás és gerincvelő-gyulladás
eredményeként. Az ügyben felkért több
szakértő fejtette ki egybehangzó
álláspontját arról, hogy a
megbetegedést a fiatalember esetében az oltás,
illetve annak nem a megfelelő időben történt
alkalmazása okozta. A bíróság azonban arra
hivatkozással, hogy csupán
valószínűsíthető, de nem
bizonyítható az okozati összefüggés az
oltás és a szövődmény között, a
kártérítési igényt
elutasította.
A
fenti esetben a károsult beteg - az akkor hatályos jogszabályok szerint
- a Magyar Állam ellen indított pert, a 2005. óta jelenleg is hatályos
jogi szabályozás szerint azonban hasonló esetben az Állam kártérítési
kötelezettsége fel sem merülhet.
|
|

A jelenlegi szabályozás szerint az
oltási szövődményekért
kártérítési felelősség elsősorban a
háziorvosokat terheli, amennyiben az oltás
beadásakor az esetleges
ellenjavallatokat nem mérlegelik körültekintően,
illetve amennyiben a
lehetséges szövődményekről nem
tájékoztatják teljes körűen a hozzájuk
fordulókat. Amennyiben a háziorvos az
előírásoknak megfelelően jár el a
védőoltás beadásakor, és a
mellékhatás ennek ellenére bekövetkezik,
úgy abban az esetben merül fel a
gyógyszergyártó felelőssége, aki a
vonatkozó jogszabályok
(termékfelelősségi törvény,
gyógyszertörvény) szerint, bizonyos
feltételek esetén mentesülhet a
kártérítési
felelősség alól.
|
|