| |
Kártérítés:
A polgári jog
kártérítési szabályai arra adnak
választ, hogy valamely kárt kinek kell viselnie.
Főszabály szerint a kár viselésére az
kötelezhető, aki azt jogellenesen és felróhatóan okozta.
A
károkozásnak léteznek különleges esetei
is, amelyeknél – tekintettel a károkozás
súlyára, veszélyességére – az
általánostól eltérő
szabályozást alkalmaznak (veszélyes üzemi
felelősség; felelősség olyan személyek
károkozásáért, akiknek
belátási képessége hiányzik vagy
korlátozott; alkalmazott, szövetkezeti tag,
képviselő és megbízott károkozása;
állattartók felelőssége; épületről
lehulló tárgy által okozott károkért
fennálló felelősség;
termékfelelősség)
Ha kárunk
megtérítése iránt pert indítunk,
nekünk kell bizonyítani a másik fél
magatartásának jogellenességét, a
kárt és az előbbiek közötti ok-okozati
összefüggést. A károkozó viszont
bizonyíthatja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott
helyzetben általában elvárható, vagy
egyéb kimentési okokra hivatkozhat (pl. a károsult
önhibája). A kár lényegében valamilyen
hátrányos eredménnyel azonosítható,
a ténylegesen felmerült káron túl ide tartoznak az elmaradt jövedelem vagy haszon és a károkozás folytán felmerült költségek, kiadások
is. A kártérítés bizonyos eseteiben a
vagyoni károkon felül a károsult igényt
tarthat nem vagyoni kárainak megtérítésére
is, amely a károsult egész életére
kiható hátrányt, a károkozás
következtében megváltozott, megnehezült
életvitelt, vagy az elszenvedett fájdalmat igyekszik
kompenzálni.
|
|

A kártérítés elsődleges célja az eredeti állapot
helyreállítása, másodsorban a vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése
(pénzben vagy természetben).
Irodánk segítséget nyújt a
károsultaknak jogaik és igényeik
érvényesítésében a
károkozás általános, vagy speciális
eseteiben egyaránt.
Tevékenységünket különösen a
felelősség megállapításának
alábbi területein látjuk el:
- Közlekedési balesettel okozott gépjárműkárok és személyi sérüléses károk;
- Egyéb gépjárműkárok pl.: kátyúk okozta rongálódás;
- Építési és vállalkozási szerződésből eredő károk;
- Üzemi baleset következtében szenvedett sérülésből eredő károk érvényesítése
.
|
|